Koronavírus Magyarország

Mind meghalunk az intenzív terápiás ágyak hiányában, vagy van megoldás?

A helyzet az, hogy ami tudott és várható volt, az be is következett, megjelent a koronavírus Magyarországon is, ami önmagában még nem lenne egyenlő a nemzethalállal. Mégis, a megelőzésre és kezelésre fordított energiák más olyan egészségügyi ellátásoktól is elvehetik a forrásokat, amelyek eddig is döcögve működtek.

Így végül könnyen két szék között a földre eshet az egyszeri nem koronavírusos beteg is. 

A jó hír az, hogy lassan úgy néz ki, hogy az EMMI kivételével az állami szervek is kezdenek magukhoz térni, felpörögni és adekvátan reagálni. Azonban sajnos mind az egészségügy helyzete, mind a hazai népesség általános egészségügyi állapota aggodalomra adnak okot, valamint az a tény, hogy koronavírus fertőzés esetén viszonylag magas, 10-17 százalékra teszik azon betegek számát, akik intenzív terápiás ellátást igényelnek.

És ez lesz a leggyengébb láncszem a hazai ellátásban.

Ugyanis Budapesten és Pest megyében hárommillió ember ellátására 340 körüli felnőtt intenzív-terápiás ágy van, tegnap ebből az ágyszámból – információim szerint – 25 volt szabad. Azonban még néhány olyan intenzív-terápiás ágy is bevonható az ellátásába, amely azokhoz az intézményekhez tartozik, ahol speciális ellátásokat nyújtanak és ezekre a helyekre, ennek megfelelően csak magából az intézményből kerülnek be betegek. Ilyen például az Országos Onkológiai Intézet, vagy a GOKI. 

Ezen intézmények vélhetően szabad intenzív-terápiás ágyainak a száma (50 százalékos foglaltság esetén) további 20-25 szabad ágyat eredményezhet, komoly probléma esetén. Persze erős fenntartásokkal, hiszen egy amúgy is kritikus állapotú kardiológiai vagy onkológiai beteg mellé nehéz lesz koronavírusos beteget fektetni a többi beteg veszélyeztetése nélkül. 

Mindenesetre tegnap legalább 50 szabad ágy állt rendelkezésre Budapest és Pest megye lakosai számára; ez azt jelenti, hogy a fenti statisztikából következően kb. 500 koronavírusos beteg tíz százalékának megfelelő és intenzív-terápiát igénylő új beteg ellátására kész a rendszer Budapestet és Pest megyét illetően, persze csak akkor, ha ezzel egyidőben más nagyobb esemény nem rondít bele a valóságba, akár egy buszbaleset képében. Az is igaz, hogy a budapesti és Pest megyei intenzív-terápiás ágyak telítődése után pufferként az ország különböző kórházaiban lesz még szabad ágy, ha nem kényszerülnek azokat lemondani humánerőforrás hiány miatt, mint történt ez február elején Veszprémben. 

Márpedig, ha egy biznisz beindul, akkor azt nehéz megállítani, ez pedig beindult. Tehát ahhoz, hogy elkerüljük a koronavírus átlagosnak mondható 3,4 százalékos halálozási rátájánál jóval nagyobb arányt szükség lesz néhány gyors intézkedésre az eddigieken felül is. 

Például a jelenleginél sokkal professzionálisabb kommunikációra.

Ahhoz, hogy elérjük a kritikus esetszámot, nemcsak a vírusnak kell gátlástalanul terjednie, hanem szükséges lesz a hatóságok bénázása is, amiből azért lassan könyvet is lehetne írni. Az a mentalitás, ahogy Kásler EMMI miniszter próbálja nyugalomra inteni a lakosságot, sokszor inkább csak olaj a tűzre, mintsem a helyzet megoldása. Kásler gyakran és előszeretettel leplezi bizonytalanságát és tájékozatlanságát latin szavak használatával, amit a nem egészségügyi dolgozók nehezen, vagy nem is értenek, ettől előadása professzionálisabbnak tűnik, holott ugyanazt a bullshitet nyomja, mint latin nélkül, amit sokszor fűszerez a XIX. századi paternalista gondolkodásával is. Hála Istennek ezt a kormányzati kommunikáció is észrevehette, mert Káslert egyre kevésbé engedik mikrofon elé, helyette a csetlő-botló, de sokkal hitelesebb tisztifőorvos asszony nyilatkozik. A megoldás az EMMI saját Menczer Tamása lehetne – aki a tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár. Menczer korrekt, sallangmentes és tömör, de kielégítő válaszokat ad, ami sokkal inkább szolgálja a lakosság megnyugtatását, mint önmagában a „ne pánikoljon, Zitkovits néni” kommunikáció. 

A professzionálisabb információáramláshoz sokkal több olyan anyagra lenne szükség, amely szemléletesen mutatja be magát a problémát, lásd az állatorvos rendkívül jól sikerült videója, vagy a szintén népszerű videó a SOTE oktatójától, ami helyes kézmosást mutatja be.

Ezeket kellene 24 órában nyomni,

az emésztést segítő (azaz zabálj nyugodtan, majd vegyél be egy tablettát, ha rosszul vagy), vagy az amúgy egészséges nőknek ajánlott vízhajtó tabletták (különben nyilván vízköves lesz) reklámozása helyett. 

Örvendetes, hogy elindult a koronavirus.gov.hu honlap és a NNK honlapjáról is releváns információk szedhetőek le, azonban az EMMI oldala teljesen haszontalan ebben az ügyben is. 

Másik legfontosabb alappillére lenne a védekezésnek az egészségügyi személyzet védőeszközökkel való ellátása

Bár az új eljárásrendből már kikerült az a háziorvosi kötelem, hogy koronavírus fertőzés gyanúja esetén a háziorvosnak ki kell mennie beteget vizsgálni – ezt már telefonon is megteheti – a rendelőkben mégis megjelenhet koronavírusos beteg. Ezen betegek ellátására a háziorvosok sem plusz finanszírozást, sem védőeszközöket nem kaptak. A hétvégén egy zárt csoportban feltettem a kérdést, hogy mit kaptak a háziorvosok a fertőzés megelőzése érdekében, plusz forrást, vagy eszközt, a válasz közel kétszáz esetben az volt, hogy semmit sem. Annak ellenére nem, hogy a kereskedelmi forgalomban már sehol sem kapható az internetes áruházakon kívül -ott viszont brutálisan túlárazva –  a megelőzéshez hatékonyan használható FFP3 maszk. Olyannyira nem, hogy én két héttel ezelőtt kerestem és azt az információt kaptam, hogy akkora a hiány, hogy a gyártó már rendelést sem vesz fel újabb adagokra. 

Pedig védőfelszerelés az van Magyarországon, hiszen a belügyminiszter tájékoztatása alapján a büntetésvégrehajtási intézményekben gyártják a maszkokat és a védőruhát is. Éppen ezért érthetetlen, hogy miért nem kezdték el ezen eszközök kiosztását már hetekkel ezelőtt, ahogyan az is érthetetlen, hogy most éppen ez miért lett annak a Mentőszolgálatnak a feladata, ami az alapfeladatát sem tudja tisztességgel ellátni – a járási- vagy megyei Népegészségügyi Központok helyett?  

A kormánynak most mindent meg kellene tennie az ellátók védelme érdekében, már csak azért is, mert az olasz helyzet kialakulásában jelen tudásunk szerint igen komoly szerepe volt az egészségügyi dolgozóknak, akik csak későn kezdték el viselni a védőeszközöket, így maguk is erősen hozzájárultak a járvány terjedéséhez.

Elengedhetetlen feltétel az egészségügyi dolgozók megnyugtatása, korrekt, részletes információkkal való ellátása

Sajnos immár több fórumon is azt látni, hogy egyre több egészségügyi dolgozó fontolgatja a betegállományba vonulását a felszereléshiány és a megbecsültség hiánya miatt, ha beüt a járvány. Azt gondolják, hogy sem a saját, sem a családjuk egészségét, életét nem kívánják a továbbiakban kockáztatni. Ezért ezen dolgozók megnyugtatása létfontosságú lehet az elkövetkező időszakban, amihez nem nélkülözhető a professzionális felszerelés biztosítása, annak látszata, hogy a rendszer mindent megtesz azért, hogy munkájukat minél egyszerűbben és zökkenőmentesen végezhessék, minél nagyobb biztonságban. Valamint most elengedhetetlen lenne a kormányzat részéről az egészségügyi dolgozókat erősen támogató hozzáállás is.

Rajtunk is múlik.

A megelőzés szempontjából alapvetően fontos a lakosság fegyelmezett hozzáállása, tanuljuk meg, hogy hogyan kell kezet mosni, fertőtleníteni, hogy hazaérkezés után az első dolgunk a kézmosás legyen, ahogyan étkezés előtt is mindig. Gondoljunk a velünk „élő” eszközök (pl. mobiltelefon) fertőtlenítésére is. Az idősebb korosztály, vagy a komolyabb betegségben szenvedők, akik a legveszélyeztetettebbek az elkövetkező hónapokban, kerüljék a nagyobb létszámú eseményeket, ne menjenek színházba, moziba, templomba, de vásárolni is csak akkor, amikor kevesen vannak a piacon, vagy a boltban, kerüljék a tömeget és a tömegközlekedési eszközöket. Segítsünk mi is a bevásárlással, amit lehet, rendeljünk neten. 

Tábornokikar-csere az egészségügyben

Mint minden háború megnyeréséhez, ehhez is szükséges a profi tábornoki kar. Nehéz megérteni, hogy a koronavírus elleni hadjáratot egy olyan EMMI miniszter vezeti, aki az ország főonkológusának szerepében tetszelegve azt a gyalázatos eredményt tudta felmutatni, hogy a daganatos betegségekben meghaltak száma Magyarországon a legrosszabb az OECD országok között, így ebben is 30 éves lemaradásunk van a fejlettebb országokhoz képest. Kásler már bizonyított és vastagon megbukott, ahogyan az egészségügyi államtitkára is. Tényleg arra várunk, hogy ismét bizonyíthassa alkalmatlanságát? 

Tudjuk, hogy mire számítsunk, tudjuk, hogy mivel állunk majd szemben, azt is tudjuk, hogy Magyarországon a halálozási mutatók magasabbak lesznek, mint a közzétett kínai adatok, részben az egészségügy állapota miatta, részben a lakosság egészségi állapota miatt. Még azt is tudjuk, hogy Magyarországnak nincsenek olyan erőforrásai, kapacitása, mint Kínának, itt elképzelhetetlen egy kórház felhúzása pár nap alatt, ennyi idő alatt a nálunk a zárójelentés sem készül el. 

Éppen ezért még nem késő megtenni a szükséges intézkedéseket, még nem késő védőeszközökkel ellátni az egészségügyi dolgozókat, és legfőképpen még nem késő új egészségügyi államtitkárt és EMMI minisztert találni. 

A háborúhoz szükséges lesz olyan vezetésre, amely nem a dohos, poshadt XIX. századi gondolkodásával veszi fel a harcot az emberiség szabadon maradt természetes ellenségeivel szemben, hanem XXI. századi technikával.

A cikk eredetije a 444.hu-n jelent meg, Kunetz Zsombor tollából