Koronavírus Magyarország

Nincs szükség szigorúbb intézkedések bevezetésére, nincs koronavírussal fertőzött ember Magyarországon

Az elmúlt 24 órában ötször riasztották a mentőket gyanús esetekhez, de mindről bebizonyosodott, hogy nem koronavírus fertőzésről volt szó.

Továbbra sincs koronavírussal fertőzött ember Magyarországon – mondta Láng-Bognár Kinga a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szóvivője szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten. Megemlítette, hogy elhagyhatta a karantént a Kambodzsa partjainál kikötött óceánjáró hajóról hazatért harmadik magyar utas is. Az MS Westerdam másik két magyar utasát pénteken engedték ki a karanténból.

Az operatív törzs tanulmányozta a WHO ajánlásait, és nem tartja indokoltnak szigorúbb intézkedések bevezetését. Eddig 115 mintát vizsgáltak meg a laboratóriumokban, a közúti határátkelőhelyeken 403 embert ellenőriztek, a reptereken 4722-t. Az információs zöldszámot csaknem 1200-an hívták, az e-mail-címre több mint 500 levél érkezett.

A lakosságtól továbbra is az alábbiakat kérik:

  • mindenki mérlegelje a külföldre utazást,
  • ha az utazás mellett döntenek, regisztráljanak a konzuli szolgálatnál,
  • ha pedig fertőzött területről érkeznek, ne menjenek közösségbe, figyeljék a tünetek jelentkezését és azok észlelésekor telefonáljanak a háziorvosuknak, valamint
  • a higiéniai előírások betartását.

Nincs határzár és fokozott ellenőrzés

Samu Attila, a Belügyminisztérium sajtófőnöke elmondta: Magyarországon nincs fokozott ellenőrzés a járvány miatt, a határokat nem zárták le, és nincs egészségügyi zárlat sem. Ugyanakkor a schengeni határokon és a repülőtereken a megszokottnál szigorúbb az ellenőrzés.

A mentők az elmúlt 24 órában két fővárosi kerületben, valamint Lébényben, Hajdúsámsonban és Pécsen vonultak ki olyan emberekhez, akik úgy vélték, a járvány miatt ellátásra van szükségük. A mentők az eljárásrendnek megfelelően védőfelszerelésben mentek ki hozzájuk, de a kivizsgálások során bebizonyosodott, hogy a hívók nem fertőzöttek.

Elkülönítő részlegek a kórházakban, védőmaszkok

Samu Attilát kérdezték arról a sajtóinformációról is, amely szerint az országos tisztifőorvos úgy rendelkezett, elkülönítő részlegeket kell kialakítaniuk a kórházaknak, illetve, hogy nem tiltották meg a potenciálisan koronavírussal fertőzött emberek látogatását.

“Müller Cecília február 25-én módosította a korábbi eljárásrendet, ez a többi között az adatszolgáltatásra, a szoros kontaktus újradefiniálására tért ki és megváltoztatta a megfigyelés szabályait, de a meglévő ellátórendszerre vonatkozóan nem tartalmaz módosítást. A kórházakban korábban is volt ilyen elkülönítő részleg – tette hozzá. Megjegyezte: a látogatókra vonatkozó eljárásrend keretjellegű, megengedő, és a kórházakra bízza, hogy a tisztifőorvos ajánlásait tovább szigorítják vagy nem.”

– mondta a sajtófőnök.

A védőmaszkokkal kapcsolatban a Belügyminisztérium sajtófőnöke felidézte: az operatív törzs úgy döntött, a büntetés-végrehajtás készleteit a lakossági igények kielégítésére fordítják, ezért péntek délelőtt 300 ezer maszkot már kiszállítottak. Megjegyezte: február 2-án jelentették be, hogy a büntetés-végrehajtás debreceni üzemében 25 ezres kapacitású gyártósort indítottak újra, ahol fogvatartottak állítanak elő szájmaszkokat. Elmondta, a gyártás folyamatos, két műszakban készülnek a termékek, és az alapanyag a további gyártáshoz biztosítva van, bár az alapanyagoknál “brutális drágulást” tapasztalnak.

Tájékoztatás a járványügyi helyzetről

Samu Attila azzal kapcsolatban, hogy a Főpolgármesteri Hivatal pénteken bejelentette, megalakult a fővárosi operatív törzs, közölte: az operatív törzs megkapta a főpolgármester és a főjegyző levelét. Kiemelte: a járványügyi helyzet kezelése állami feladat, ha az operatív törzs szerepet szán az önkormányzatoknak, arról az önkormányzati tájékoztató rendszeren keresztül értesítenek. Jelezte: ha szükséges, hogy Budapesten az országostól eltérő eljárásrendet alkalmazzanak, akkor tájékoztatni fogják erről a fővárost. Azt mondta, helyben lehetnek olyan információs csatornák, amelyeket az operatív törzs nem ismer, csak a helyi önkormányzat.
Kiemelte: minden segítséget örömmel fogadnak, és köszönik, ha az önkormányzatok a szakemberek ajánlásait, a hatóságok útmutatásait figyelembe véve tájékoztatják a lakosságot.