Koronavírus Magyarország

Amerikában, több mint 1 hónapja betiltották, nálunk a központilag beszerzett azonos kínai gyorstesztekről most derül ki, hogy „alkalmatlanok a COVID–19-fertőzött, aktuálisan fertőző személyek kimutatására”

A magyar felelősök elképzelhető, hogy vakon rendelnek Kínából – ahol, mint az közismert, minden eredeti és senki nem megvesztegethető – és/vagy már leszoktak az „imperialista” országok nyelveinek olvasásáról.Az is elképzelhető, hogy mindkét fenti állítás hamis, mert nem ismerjük a Magyarországra rendelt alkalmatlan koronavírus gyorstesztek pontos rendelésének dátumát (ahogy mostanság oly sok más információt, ha a …
Koronavírus statisztika

Koronavírus statisztikák – segítség a számok értelmezéséhez

Csütörtök óta egymillió feletti a koronavírus fertőzöttek száma és napok óta elérte az ötvenezret a halálos áldozatoké világszerte. Az emberek jelentős része nemzetközi és helyi statisztikákból követi a fejleményeket, az államok és nemzetközi szervezetek által publikált számok alapján ítéli meg a helyzet súlyosságát, és ezekre gondol akkor is, amikor a jövőre vonatkozó becsléseket olvas.
Koronavírus fertőzés

Tömeges tesztelésbe kezdenek Venetóban, immunitási engedélyt kaphatnak, akikben koronavírus antitesteket találnak

Azzal próbálkoznak, hogy kiegészítő terápiakánt felhasználják a meggyógyultak vérplazmáját. A kísérlet része, hogy a pozitív és tünetekkel rendelkező betegeket otthon olyan gyógyszerekkel kezeljék, amelyeket eddig csak kórházban alkalmaztak, pl. a padovai és a bresciai kórházban.